Boka-láb

Szupinációs trauma

ankle-pain-300x228

 

Mindenki által ismert jól bokaficamot hívjuk szupinációs traumának. Leggyakrabban sportsérülés folyamán alakul ki, ugrásból történő landolásnál, rossz talajfogásnál. Ennél a traumánál főként a szalagok sérülnek, de előfordulhat csont-és ínsérülés is. Fájdalommal és duzzanattal jár, gyakran az alsó végtagra való terhelés nem is kivitelezhető, a sérült nem képes lábra állni.

Feladat:

Orvoshoz kell fordulni mindenképp, a megfelelő diagnózis felállítása miatt. Kezdetben, ha a sérülés komolysága nem igényel mást (műtétet), akkor konzervatívan kezeljük a sérülést. Első héten duzzanatcsökkentés -tehermentesítés (polcolás), – jegelés a fő feladatunk, majd a terhelés fokozatos visszaállítása mellett megindítjuk a mozgásprogramot( mobilizálást, lábszár izmok erősítését, propriocepció fejlesztését, sportspecifikus mozgások kivitelezését, versenybe való visszaállítást). Sportba való visszatérésnél kezdetben javasolható a versenyző biztonságérzete miatt egy külső rögzítő alkalmazása, de a lábszárizmok működését jobban segíti és facilitálja a kineiso tape és mindemellett a pszichés hatást is biztosítja, hogy a versenyző ne féljen az elrugaszkodástól és a talajra érkezéstől sem.

Fontos a megfelelő rehabilitáció, ismétlődő szupinációs traumák megelőzésére a sportolónak meg kell tanítani a számára hasznos bemelegítést, amivel minden edzés és verseny előtt hatékonyan tudja bekapcsolni a stabilizációért felelős izmokat. Ismétlődő trauma esetén, amely már krónikus instabilitást okoz (itt is 70%-ban hatékony a megkezdett gyógytorna), orvosi javaslatra  (6 hét konzervatív kezelés eredménytelensége után)műtét is szóba kerülhet.

 

Boltozatok elváltozása:

Láb boltozatai között megkülönböztetünk hosszanti-(I-es lábközépcsont fejecs és sarokcsont) és haránt(I-es lábközépcsont fejecse és V-ös lábközépcsont fejecse) boltozatot. A láb boltozatai, mint egy kupola helyezkednek el, emelve a belső (medialis) talpélet, biztosítva a 3 pontos(I-es lábközépcsont, V-ös lábközépcsont és sarokcsont) alátámasztását a lábnak, a megfelelő talajfogást és elrugaszkodást. A megfelelő

ankle-anatomy-jmm

boltozatok és az őket tartó szalagok és kis izmok, dinamizmusukkal járás közben segítik a talaj felől ható erők elnyelődését, a szimmetrikus-rugalmas járásmintát és a további alsó végtagi és törzsi mozgások megfelelő kivitelezését. Amennyiben a boltozatok megváltoznak (lúdtalp, a járás különböző fázisai eltérő módon jönnek létre, patológiás járáskép alakul ki. Patológiás járáskép magával vonzza egyes területek túlterhelését,más területek tehermentesítését, illetve a láb fölött elhelyezkedő ízületek megváltozott elmozdulását is (térd,csípő,medence-lumbalis szakasz),így nagy hangsúlyt kell fektetnünk a boltozatok elváltozásának prevenciójára, illetve ha már kialakult, akkor a korrigálására, javítására. Boltozat változásával a láb kifele vagy befele fordulhat talajfogásnál, ami terhelt helyzetben, járás, sportmozgások közben kifejezettebb, megváltoztatva a teljes alsó végtag statikáját.

Feladat:

Boltozatok helyreállítása, megfelelő mobilizálás, izomerősítés, terhelt helyzetben boltozatok korrigálása,propriocepció fejlesztése és sportspecifikus terápia alkalmazása. Hatékony kiegészítő kezelés lehet a tape kezelés és az izompólya nyújtása is, amely a kis izmok és a lábszár izmok keringésének javításával realizálhatja a megfelelőstatikát.

Csonthártya gyulladása:

Legtöbbször sportolókat érinti. Tünete a folyamatosan fennálló csontfájdalom, amely megnehezít minden mozgást, mivel az izmok a csonthártyánál tapadnak, illetve erednek a csontokon, így minden összehúzódásukkal irritálják a gyulladt területet. Kezdeti stádiumában szinte észre sem vesszük, izomlázhoz hasonló érzésünk van, de a további terheléstől fokozódik a panasz. Duzzanat alakul ki,gyakran bevérzéssel párosulva, erőteljes, szúró fájdalommal, ami mozgás hatására fokozódik.

Feladat:

Pihentetés, jegelés, polcolás. Megelőzni a helyes bemelegítéssel, kényelmes lábbelivel és a megfelelő izomlazítással lehet. Keringésjavítás céljából tapet helyezhetünk fel, ami segítheti a gyorsabb regenerációt.

 RA: Csukló-kéz

 

 

Comments are closed